Kommunikáció

Meggyőződésünk, hogy a kisgyermekgondozóknak és a szülőnek együttesen kell részt venniük a gyermek nevelésében, ezért rendkívül fontosnak tartjuk a szülőkkel való hatékony kommunikációt és szorgalmazzuk együttműködő részvételüket az bölcsőde életében. Mindezt sokrétű és színes kommunikációval tesszük hatékonnyá.

Napi értesítő: Gyermekeink szülői minden nap kézhez kapják. Tartalmazzák a gyermek az napi legjobb pillanatainak megörökítését, aznapi étkezését, viselkedésének vagy egészségének bármely apró változását.

Hazavihető munkák, faliújság: Faliújságunkra minden nap kitesszük az elkészült remekműveket, majd pár nap múltán helyt adva az újabbaknak, hazavihetőek. Térbeli vagy játékká alakított munkáik aznap az öltözőszekrényen várják a kíváncsi és büszke szülőket.

Heti hírlevél: Péntekenként kapják meg a szülők rendszeres hírlevelünket. Itt olvashatnak az egész közösséget érintő eseményekről, a hetünkön átívelő vallási foglalkozásokról, azok célzottságáról.

Fejlődési napló. Félévenkénti naplónk a gyermek árfogó jellemzésén túl szakmai szempontok alapján vizsgálja fejlődését. Itt teszünk javaslatokat a gyermek igényeihez és képességeihez igazított további közös munkához.